A független jelölt nyerte az időközi választást Tiszavárkonyban
A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert feloszlott a képviselő-testület.
A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert feloszlott a képviselő-testület.
A kormányzó pártszövetség helyi belháborúját figyelhetjük meg Újszentivánon egy büntetőügy árnyékában.
A cikk szerzője, Molnár Tibor keszthelyi önkormányzati képviselő, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Zala megyei koordinátora Horn Gábor „A keszthelyi gyors, amely el se indult” című, lapunkban megjelent írására reagál. Vélemény.
Nagyszakolyon a legszorosabb versenyben dőlt el, hogy ki legyen a költségvetési csalásért börtönbe vonuló egykori polgármester utódja.
Fideszes jelölt nyerte az időközi egyéni képviselő-választást a főváros VII. és VIII. kerületében is, így a kormánypártoké lett mindkét testületben az eddigi DK-s politikus helye.
Keszthelyen nem volt kérdés, hogy Manninger Jenő lesz-e az időközi választás nyertese, mert ellenzéki jelölt nem is indult a polgármesteri posztért. Az önkormányzati képviselői posztért már indult ugyan ellenzéki, de a fideszes jelölt fölényesen győzött.
Nem lehet feladni, kell a választás lehetősége, kell a kampány, ahol felmutatható egy másik Magyarország, ahol elmondható, hogy mi is a baj a Fidesz világával - írja szerzőnk véleménycikkében, melynek apropója a keszthelyi időközi polgármester-választás.
A Zala megyei Fűzvölgyön, Nemesnépen és Ramocsán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, a Fejér megyei Gyúrón ugyancsak időközi választás lesz.
A helyi ellenzéki politikusok szerint nincs most olyan helyi, aki ki merne állni egy fideszes jelölttel szemben.
A DK szerint a Momentum zsarolni próbálja őket azzal, hogy nem akarja megszavazni Bősz Anett főpolgármester-helyettesi tisztségét, a Momentum viszont azt szeretné elérni, hogy parlamentbe jutott politikusaik posztjára ők jelölhessenek utódot. A két párt vitája odáig fajult, hogy szerdán határozatképtelenné vált miatta a Fővárosi Közgyűlés.
A függetlenként induló Schmuck Andort szerdán vette nyilvántartásba a kerületi választási bizottság.
Az ellenzéki Munkáspárt két szimbolikusan fontos választókerületet nyert a szigetországban megrendezett időközi választásokon. Boris Johnson miniszterelnök illegális lockdown-bulija tovább ronthatja a toryk helyzetét.
Egy önkormányzati képviselő halála miatt tartanak időközi választást az egyik választókerületben, azonban az ellenzék eddig nem talált megfelelő jelöltet.
Pásztor Lajos, akinek évtizedeken át fontos szerepe volt a városrész ingatlangazdálkodásában, megromlott egészségi állapotára hivatkozva távozik.
A közös ellenzék jelöltje, Vasvári László jelentős fölénnyel nyerte az időközi képviselőválasztást a főváros IV. Kerületében. Másik két budapesti kerületben viszont a Fidesz szerzett meg egy-egy eddig ellenzéki képviselői helyet.
A fővárosban két kerületben is veszített az ellenzék a kormánypárti jelölttel szemben, és csupán egy városrészvben tudtak győzni. A főpolgármester szerint a választók azt üzenték nekik: "ébresztő!"
A járvány miatt nagyon sok helyen nem tudtak választani, most pótolják.
Bősz Anettet a fideszesek azért bírálták élesen, mert nem Budapesten, hanem az agglomerációban él.
A kerületben időközi választást tartanak.
A Lázár János választókörzetének falujában szerdán hét képviselőből négyen szavaztak az új választásra.